A Pölöske elnevezés egyértelműen a Pilis szóból származik, melyből jelentős mennyiség található hazánkban. Ősi kéziratokban, forrásokban a következő írással fordul elő: Ples, Pljes. Több hegynek a neve, vagy hegyi falunak. Ebben a kiejtésben mindig kopasz, tar hegytetőt, növényzet nélküli kopár ormot jelent. A szó eredeti, legősibb értelme: papi tonzúra, hajkorona, melyet a szerzetesek használtak.

Római korbeli leletek tanúsága szerint kb. 2000 évvel ezelőtti település.
Árpád korától lakott terület, lakói mindig magyarok voltak. Temploma és a település a tatárjárás előtt a mai falutól 1-2 km-re volt. (A területet ma Hidegkuti dűlőnek nevezik.)
1234-ben a hahóti monostor alapítását jóváhagyó oklevélben említés van a faluról.
1270-ben jelenik meg Plyske néven.
1318-ban Piliskeszegként említik.
1353-ban Piliskeszentmihály.
1513-ban Peleske.

Összefüggő adatok 1550-ből: a pusztulásról, enyészetről esik szó mindenütt. Részben a hódoltság miatt, részben az egyházi fegyelem megfogyatkozása révén. A pölöskeszentmihályi plébániát mondják a környék egyik legjobb plébániájának, de Szele Jakab erőszakos foglalásai, zaklatásai miatt az is romossá lesz. Ebben a korban az lett volna a jellemző, hogy minden plébániának iskolája van. Ez a mi környékünkön sajnos nem volt valószínű, mivel a papság alacsony képzése, képzettsége ezt nem tette lehetővé. Ekkor még csak Egerszegen volt iskola.

A tájegységben 1720 az az év, amikor nem csak hitéleti, de társadalmi és gazdasági fellendülés is van.
1725-ben történik jobbágyok telepítése, s községgé alakulása a falunak.
A 18. század második felében a falut átvette a Széchenyi család.
1788-ban önállósul Pölöske és Szentmihály.
1805-ben szomorú események: leég a plébánia, majd rá pár napra a Schubli család majorja ég el, átterjed a tűz a templomra is, és az is elhamvad, a harangok megolvadnak. – a tűz oka ismeretlen.
A tűz több esetben is pusztítja a falut, mint 1855-ben is, amikor nyolc ház égett le. Pölöske nagyobb része elhamvadt. Kigyulladt a vendégfogadó északi tőszomszédságában a ház és elharapózott az egész falura. Ebben az évben kolerajárvány is volt.

Az I. világháborúban az országhatár aránylagos közelsége, a harcok váltakozó sikerei a déli fronton feldúsították a szürke kis falu életét. Idegen katonákat szállásolnak a faluban. Az itt lévő katonák, foglyok nincsenek javára sem erkölcsileg, sem anyagilag a falunak. A sok sebesült miatt az iskolát hadikórházként használják. A kórházként kezelt iskola a gyermekeknek nem adja át a tudást. 1918. február 18-án a katonák elvonulnak a faluból, a lakosság fellélegezhet, hiszen a katonák ellátásából, ápolásából semmi haszon nem volt, erkölcsi, anyagi kár azonban annál több. A II. világháború után önállóságát elvesztette és csak 1990-ben nyerte vissza. Közben  közigazgatásilag Búcsúszentlászlóhoz tartozott. 

 1935-ben a településen 1451 lakos élt és 206 lakóház volt. A birtokviszonyokra jellemző, hogy a 8542 holdat bíró faluban a földek nagyobb része a nagybirtokosok kezén volt.