Pölöskei tavak

Jelenleg a tó magán viseli a korábbi bányászati tevékenység nyomát. Így a tavat változó vízmélység (2-6 m), belső fás növényzettel borított szigetek, sekélyebb mocsaras területek, bennhagyott kiszáradt fák jellemzik, ami a víz többcélú használatát erősen korlátozza. A közvetlen parti területeken mocsári, vízi növénytársulás található, a vízpart ezért csak néhány helyen közelíthető meg. A nyílt vízfelületet kisebb-nagyobb szigetek szabdalják, illetve parti nádasok, mocsaras lápi zóna övezi.

Téli madárvilágát elsősorban a tőlünk északabbra fészkelő fajok teszik ki. Az ősz beköszöntével elindulnak dél felé és a még be nem fagyott vizeken telelnek át. Nagyobb részük csak átvonul Magyarországon és néhány napig vagy hétig itt él és táplálkozik. Más fajok azonban itt maradnak egész télen át, ha az időjárás megengedi. A pölöskei tavon leggyakrabban különböző vadréce és vadlúd fajokat figyelhetünk meg. Elsősorban kanalas récével, kendermagos récével és a csak télen előforduló kercerécével, ritkábban kontyos-, és csörgőrécével találkozhatunk. A vadlúd fajok közül leggyakrabban talán vetési lúddal találkozhatunk, amely táplálékát elsősorban a környező szántóföldeken szerzi be. . Emellett Bütykös hattyúk is megfigyelhetőek nálunk, amelyek nagy hidegben folyamatos úszkálásukkal nem engedik befagyni a vizet bizonyos területen, ezáltal táplálékuk hozzáférhető marad. A tó jellegzetes madarai a sirályok, melyek közül a leggyakoribb a dankasirály. 
A vízi madarak mellett néhány énekesmadárfaj is él a pölöskei tavaknál, melyeknek életfeltételei szigorúan a vízhez vagy vízparthoz kötöttek. Itt elsősorban az apró függőcinegét érdemes megemlíteni, melynek zsákszerű fészkét régen kapca helyett is használták. Előfordul még itt nádi sármány, ritkábban barkós cinege, amely csak a nevében cinege, és az egyik legpompásabb madarunk, a jégmadár, melyet gyönyörű színei miatt repülő drágakőnek is neveznek. 

A pölöskei tóhoz közel eső rét és kisebb erdők közelsége miatt láthatunk olyan fajokat is, amelyeknek nem élőhelye elsősorban a vízi világ. Ezek lehetnek széncinegék, kékcinegék, őszapók vegyes csapatai, döglött hal után kutató dolmányos varjak, vagy magányosan, fák tetején üldögélő nagy őrgébics. Ragadozó madaraink közül kékes réti héjával, vagy gatyás ölyvvel találkozhatunk leggyakrabban a téli tájban.

Az eddig megemlített madárfajok a leggyakoribbak tavainkon, de a tó nagy kiterjedése és vadregényes növényzete miatt igazi ritkaságok is szemünk elé kerülhetnek. 
Mindhárom tó gazdag halakban, amelyek részben természetes szaporodással, részben telepítéssel kerülnek a tavakba. A telepítés általában évente kétszer történik, tavasszal, illetve ősszel. 
A két kistóban nagyjából azonos fajok élnek, azzal a kivétellel, hogy az Északi-tó inkább csukás tó, a Déli-tó pedig a süllős. 

Az Északi-tóban rengeteg amurt (akár 20 kg-osak is lehetnek), pontyot (az egészen kicsitől a 10 kg-osig), csukát (kb. 50 cm-eseket), dévérkeszeget, arany-, és ezüstkárászt, compót, sügért és kis mennyiségben süllőt is találunk.

A Déli-tóban rengeteg süllőt, dévérkeszeget, pontyot, sügért, kevés amurt, arany-, és ezüstkárászt és néhány csukát is zsákmányolhatnak a horgászok.
A nagytóban ugyanezek a fajok megtalálhatók, amik a két kistóban, de itt még találhatunk harcsát, balint és angolnát is.