Látnivalók / Ördögvár

Ördögvár



Ördögvár
1242-ben másfél éves pusztítás után Magyarország megszabadult a tatár hódoltság közvetlen veszélyétől. Az iszonyatos vihar elvonult, de az elpusztított föld népe tovább rettegett: mikor térnek vissza újból a barbár hódítók.

IV. Béla a tatárok távozása után hazatért az országba. Legsürgősebb feladata az újjáépítés megszervezése volt. Hatalmas erőfeszítéseket tett az ország védelmének megerősítésére is, ezért erős kővárakat építtetett, és várépítésre serkentette a nagybirtokosokat is. Sok-sok kővár épült ebben az időben Magyarországon.
Ezek után konkrétan be tudjuk határolni a Pölöskei vár építésének idejét, amely egy szilárd, kőtégla vár volt, mocsárral, vizesárkokkal körülvéve. A pölöskei vár párhuzamosan épült a következő várakkal együtt: Tátika, Szigliget, Gyulafehérvár, Sólyomkő, Szentgyörgy, Körmend, Siklós, Várpalota, Csesznek, Ugod.

A vár építése 1242-1272 között volt, a várat a Hahót nemzetség építtette, ekkor még Piliskének hívták a települést.
1272-ben a Hahót nembeli Arnold az ellenség kezére játszotta át a várat. Így került a vár az Eördögh, vagy Ördögh család kezére, elnevezését erről a családról kapta. A család korábban nem tartozott a fémjelzett, nemes családok közé, de hűségükkel kiérdemelték, hogy birtokokat kapjanak. A várat 1637-ig az Ördögh család birtokolta. Ekkor Nádasdy Ferenc kapta meg, tőle a Wesselényi összeesküvésben való részvétel miatt a király elvette, és 1677-ben eladta Széchenyi György kalocsai érseknek, testvérének és örököseinek.
A vár a végvári harcok fontos színhelye volt. 1664-ben a törökök több sikertelen ostrom után elfoglalták és felgyújtották. A hamarosan visszafoglalt várat helyreállították, majd 1702-ben I. Lipót parancsára lerombolták.
1932-ben, karácsonykor falubeli fiatalok próbáltak behatolni a várba vezető alagútba. ÉK-i oldalon ugyanis egy nagy vasajtó vezetett be a pincébe. Nem sokáig tudtak haladni, mert a gyertyák a mérges rossz gázos levegőben elaludtak.
Ma a Pölöskei vár maradványai felett bozótos erdő nő. Már csak a falu lakói mesélnek róla a fiataloknak és az idelátogatóknak.


« Vissza az előző oldalra!

Elérhetőségek

Pölöske Község Önkormányzata

8929 Pölöske,
Petőfi u. 115.
Telefon:
+36-92/562-005
Mobil:
+36-30/385-8164
E-mail:
poloskehivatal@zelkanet.hu
Pölöske Község Önkormányzata - Magyar